Családi_Nap_Ludason

A TOP-5.3.1-16 “Helyi identitás és kohézió fejlesztése Ludas községben” pályázat 2018. év novemberétől kezdődő igényfelmérése 2019. év tavaszát követően a végéhez ért, megkezdődött a cselekvési terv kidolgozása, amely immáron már be is fejeződött.

Az közösséfejlesztő-akcióterv a falusi lakosok által meghatározott kérdéskörökre koncentrálva határozta meg az elkövetkezendő években használatos közösségfejlesztő eszközöket és formulákat. A cselekvési terv teljeskörű bemutatására közösségi fórum keretében kíván lehetőséget biztosítani a település önkormányzata.

A szakmai hatóságok elfogadták a közösségfejlesztő-akcióterünket, amelynek hála május hónapban megkezdődhet a közösség által meghatározott progamterv megvalósítása. A TOP-5.3.1-16 projektünk első rendezvénye a május 15-i CSALÁDOK VILÁGNAPJÁNAK állít emléket egy mókás, minden családtag részére szórakoztató rendezvény megvalósításával.

A rendezvényen INGYENES arcfestés, lufihajtogatás, testfestés, továbbá KORLÁTLAN trambulin, ugrálóvár és kisvasút biztosított.

Köszöntő

Megtiszteltetés számomra, hogy a település polgármestereként, Önkormányzatunk nevében köszönthetek minden kedves érdeklődőt.
Bízom benne, hogy mindenki számára megkönnyíti majd az oldal a településsel kapcsolatos informálódást, s a jövőben arra törekszünk majd, hogy naprakészen kaphasson minden hozzánk látogató híreket a falu életéből.
Szeretnénk, ha honlapunk a helyi közélet eszközeként interaktív kapcsolatot jelentene a hétköznapokban, célunk ezzel, hogy a vélemények, javaslatok és észrevételek megfelelő visszacsatolásai lehessenek az önkormányzati munkának.
Elolvashatják továbbá a testületi ülések anyagait, az Önkormányzat Képviselő-testületének rendeleteit, határozatait.
Képviselő-társaimmal és kollégáimmal azért dolgozunk, hogy Ludas község igazi otthont nyújtó település, olyan környezet lehessen, amelyben jó dolgozni és jó élni.

Tisztelettel:
Vargáné Csengeri Mónika
polgármester

Facebook